Az elnök tíz éve: Göncz Árpád távozik

2012. február 10. 16:01

Göncz Árpád 1990 óta áll a politikusok népszerűségi listája élén – ami ellenfelei szerint persze manipuláció

2012. február 10. 16:01
Varró Szilvia
Magyar Narancs

„Antall József először 1989 nyarán vetette fel Göncz Árpád nevét: az akkor még az SZDSZ-ben is kevéssé ismert Göncz Antall gyermekkori barátja volt, akiben a későbbi kormányfő nem szabaddemokrata politikust, hanem a valamikori kisgazdát, és nem riválist (mint saját pártjából bárkit), hanem bizalmas szövetségest látott. A szabaddemokraták - akik ekkor még Konrád Györgyben vagy Darvas Ivánban gondolkodtak - 1989 végétől már Gönczöt tekintették államfőjelöltjüknek.

A kétharmados törvények körének szűkítése miatt az MDF-SZDSZ-paktumot megkötő Antall többek szerint szabályos ultimátummal »nyomta le párttársai torkán« Göncz jelölését. Antall és Göncz kapcsolatának kezdeti feszültségei, majd elmérgesedése a köztársasági elnök hatásköréről való felfogásbeli különbségek mellett személyes eredetűek voltak. Mindkettejüket ismerő politikusok szerint Antall ugyan sose éreztette Gönczcel, hogy neki köszönheti posztját, ám az államfő folyamatosan bizonyítani akarta: ő nemcsak »paktumtétel«, hanem politikai tényező, akit a nép szeret. (...)

Göncz Árpád 1990 óta áll a politikusok népszerűségi listája élén - ami ellenfelei szerint persze manipuláció; e helyzet nem változott akkor sem, amikor Göncz aktív volt, s akkor sem, amikor visszavonult a politikai élet frontvonalából. A kiváló mutatók alighanem az államfői intézmény iránti tisztelet következményei: a köztársasági elnök deklaráltan is az egység, a társadalmi békesség legfőbb közjogi letéteményese, s a közvélemény ennek képviseletét el is várja e tisztség mindenkori viselőjétől. Göncz Árpád e szerepnek összességében megfelelt, s aligha kétséges, hogy utódját sokan és még sokáig fogják hozzá mérve megítélni.”

Megjelent: Magyar Narancs 12. évf. 22. sz. (2000.06.01.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vahur
2012. február 12. 06:17
Ennél a patkány média segédmunkásnál kevés gyomorforgatóbb van még a szélbalos, zsidó berkekben is!
várúr
2012. február 11. 20:57
Göncz Árpád "népszerűségét" rég nem vizsgálják. Varró Szilvia jó hazudott. Göncz az a magyar köztársasági elnök és politikus volt, akit legelsőként harsányan kifütyültek. Megsértődött, elvonult. Erre varrj gombot Szilvia.
vahur
2012. február 11. 04:29
Lányát is ilyen szép állásba juttatta és még fogát se csináltatta meg, igazi proli ikon, ja meg a győrük ura, pfejjj!
narmer
2012. február 10. 22:27
Ugyan Varró! Dávid Ibolya is évekig vezette a népszerűségi listát és egyszercsak kiderült, hogy egy jellemtelen sötétség.Göncz Árpád egy felfújt, hiú és a liberális sajtó által kitalált, felül sztárolt közepes iró, műfordító volt.Az sem igaz, hogy az egész Gyűrűk urát ő fordította.Ezt csak most írják róla.Réz Ádámtól vette át a fordítást, aki a fordítás mellett az összes versbetétet is lefordította.Az a bizonyos el nem mondott ünnep beszéde előre kitervelt provokáció volt.Gáncsoskodásával önkéntelenül is siettette kitalálója Antall József halálát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!