A hálózat

2015. március 10. 07:24

A külgazdaság oltárán nem szabad feláldozni a hagyományos diplomáciát, mert akkor nem jól képviseljük a magyar érdekeket.

2015. március 10. 07:24
Sitkei Levente
Magyar Nemzet

Fél éve léteznek a keretek, most újra összegyűlt mintegy 120 nagykövet Budapesten, meghallgatni, merre is vezet tovább az út. Orbán Viktor pedig felvázolta az ideális nagykövet képét, aki magyarként, hazafiként tesz az ország érdekében, de ez nem a bajuszpödrésben nyilvánul meg, meg a sorscsapások feletti szomorkodásban, hanem új ötleteket hoz, új kapcsolatokat épít. Erősíti azt a hálózatot, amelyet magyar diplomáciának nevezünk, amely jól-rosszul, de mindig működött, amióta mi itt élünk a Kárpát-medencében. Az elvek szépek és követendők, de az ördög itt is a részletekben bújik meg.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban levezényelt átalakítások ugyanis nagyon sok felkészült, tehetséges és legfőképp tapasztalt diplomata távozásával jártak, a lehetőségek pedig ezzel egyértelműen beszűkültek. Az évtizedek alatt felépített bizalmi hálózatok egy részét elveszítettük, mert az embert kihagyták a számításból. A nagykövet hazafi, diplomata, de legfőképp ember, akinek vannak barátai, ismerősei, fontos és kevésbé fontos személyek. A nagy zajjal levezényelt külügyi átalakítás pedig károsította ezt a hálózatot. Magyarországnak új utakat kell keresnie új nagykövetekkel, akik remélhetőleg jól, elődeiknél is jobban megállják a helyüket, de azért mérget venni rá nem lehet. A kiadott utasításoknak megfelelően a magyar külképviseleteknek megkettőzött erővel kell hívniuk Magyarországra a külföldi befektetőket, s lehetőségeket ajánlani a magyar kereskedőknek és gyártóknak a külföldi bemutatkozáshoz. De ez csak pénz. Fontos része az életnek, de nem az élet maga. A külgazdaság oltárán nem szabad feláldozni a hagyományos diplomáciát, mert akkor nem jól képviseljük a magyar érdekeket.

De akkor sem, ha nem élünk a lehetőségekkel. A keletre vagy délre irányuló nyitást lehet bírálni, de annak létjogosultságát, sőt törvényszerűségét megkérdőjelezni tipikus köldöknézés. A világ ott kint van, oda kell menni, Ázsiába, Latin-Amerikába, a feltörekvő Afrikába. Soha senki nem fog segíteni Magyarországon történelmi vagy romantikus okokból, hanem csakis azért, mert ez áll érdekében. A nemzetközi politika nem kisasszonysport. Igaz, mi sem vagyunk kisasszonyok. Nem lehetünk azok.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2015. március 10. 09:28
Tegnap belehallgattam a Lánchíd Rádióba. Egy hallgató éppen felháborodva bírálta a rádiót, a Hír TV-t, no meg a Magyar Nemzetet. Azért, mert szerinte csak egy halvány lépés választja el őket Bolgár Gyuri bácsitól. Ami igaz, az igaz, kíváncsiságból belenéztem/hallgattam /olvastam a fentiekbe, s valóban Bolgár kisiskolás hozzájuk képest a kormány ekézésében. A Fidesz láthatóan média nélkül maradt, persze meg is érdemli. A fentiek eddig sem jelentették az újságírás, tévés műfaj csúcsát - egy -két kivételt azért lehet tenni, pl. Kovács Anita egy igazi profi - , s most Orbán napi, gusztustalan bírálatával próbálják megőrizni táborukat. Láthatóan nem fog menni, a kutya sem lesz rájuk kíváncsi. A cikkben szereplő okoskodás is csak az új koncepció jegyében foganhatott. Látszik a szakértelem hiánya, a diplomácia a gazdasági érdekek szolgálatáról szól, mindenütt a világon, a nagyoknál meg különösen. Az MN lassan már arra sem lesz jó, hogy az ember meggyújtsa vele a szalonnasütőt.
ceres
2015. március 10. 08:42
S Lajost semmi értelme kiszolgálni. S Lajos lényegében orosz ügynöknek rágalmazta a magyar miniszterelnököt. (S Lajos azt is állította: neki , a jelentéktelen szarosnak, a 80-as évek elején a hadseregnél a fellettese felolvasta az aktáját, majd ő ezt a felettesét hosszasan oktatta az értelmiség jövendő szerepét illetően.).Nos: egy ilyen trógert, egy ilyen primitív hazudozót nincs értelme kiszolgálni.Ez a primitív barom átjátszaná az országot a neoliberálisoknak. A hazudozásai pedig retardált jellegűek..Amennyiben nem szakítanak vele, bemocskolják az egész életművüket.
paraklétosz
2015. március 10. 08:09
Siratja is az "évtizedek alatt felépített" állományt, de reménykedik is, hogy akár jó is lehet. Nem tudják melyik lábukra álljanak. Szomorú.
Julismama2
2015. március 10. 07:41
Újabb munkatársak távozhatnak el a Magyar Nemzettől és Hír tévétől... http://nol.hu/belfold/ujabb-munkatarsak-tavozhatnak-a-magyar-nemzettol-es-a-hir-tv-tol-1520999
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!