Oscar a reményért

2017. február 28. 09:01

És talán naiv vonás, de reményt jelent Hollywood döntése is, amely megannyi jogos feddés után, úgy tűnik, maga is megérezte az új tavasz friss szellőjének tiszta levegőjét.

2017. február 28. 09:01
Vágvölgyi Gergely
777

„A kisfilm kinyitott egy ablakot és friss szellő járta be egy társadalom megnehezedett levegőjét. Áporodott volt kissé a szag, mert – bár komoly, akár a filmművészet területéről érkezett sikerek az elmúlt időszakban szép számmal akadtak – ilyen levegőt régen éreztünk.

A Mindenki megmozgatta bennünk az igazságérzetet, aztán a szolidaritást, majd a tettvágyat is. Azt üzente egy nemzetnek, hogy nem muszáj tátogni, hogy Erika néni igazsága nem a mi igazságunk. És arra bátorított, hogy merjünk olyanok lenni, mint a gyermekek. Éppen ezért jelenti a reményt: a gyermeki mosolyban, a tiszta, őszinte igazságkeresésben, a megalkuvás elutasításában, az igazi baráti kötelékben születik meg valami magasztos, valami szép, ami már az enyém, a tiéd és mindannyiunké, mert bármelyikünk lehetne »angélás«, bármelyikünk lehetne kórustag.

És talán naiv vonás, de reményt jelent Hollywood döntése is, amely megannyi jogos feddés után, úgy tűnik, maga is megérezte az új tavasz friss szellőjének tiszta levegőjét.

A Mindenki reményt hozott, hogy kiszellőztethetjük egy kicsit jóra vágyó lelkeinket is. Hatalmas köszönet érte!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. május 15. 19:20
Presserrel szólva, kicsit módosítva: "Szólj rám, ha h a m i s a n énekelek!" Zenészként értékelve a filmet: akinek jó füle van, annak SÉRTI A FÜLÉT a hamis ének - és ez nem azon múlik, hogy valaki szolidáris-e a gyengébb képességűvel.
catalina9
2017. március 06. 19:42
Miről van itt valójában szó? Arról, hogy van egy lelkes, hozzáértő kórusvezetőnő, aki lelkiismeretesen foglalkozik a gyerekekkel, a kórussal és sikereket ér el, a kórus versenyeket nyer. Amúgy meg gonosz és gátlástalan. Most éppen egy svédországi utat céloznak meg. Nem csak ő utazna Svédországba, hanem a kórus, a gyerekek. Ehhez persze tisztán kell énekelni, különben nem győznek. Ebbe a képletbe jön a szegény bevándorló, aki szeretne énekelni, de ehhez nem elég jó hangja, sőt esetleg az egész kórus teljesítményét rontja. Ezt a tanárnő négyszemközt elmondja neki, és megkéri, hogy ezért csak tátogjon. Ezt észreveszi a barátnője, az igazság bajnoka, aki merő véletlenségből a legjobb énekes. Nem igazság, szólal fel nagy bátran. Erre a gonosz kórusvezetőnő világosan elmondja, hogy miért is van ez így, majd miután kiderül, hogy többeket is tátogásra kényszerített, ezt mondja: Gyerekek, aki akar elmehet, nem kötelező itt sem énekelni, sem tátogni. És jön a fordulópont, a gyerekek maradnak a gátlástalan nő bűvkörében. Aztán a gyerekek, akikkel a nő lelkiismeretesen foglalkozott, sőt a főtátogónak is megígéri, hogy törődni fog vele, nos ezek a gyerekek lehetetlenné teszik a gonosz nőt, a nyilvánosság előtt, majd megszabadulva a diktátortól lelkesen énekelnek nélküle, egészen addig míg meg nem kapják a jól megérdemelt Oscart, és Deák Kristóf az első sorból nézheti a hollywoodi gigasztárokat. Megérdemli, mert ilyen álságos, demagóg filmet már régen készítettek!
quiet
2017. március 06. 19:40
Ez a szuterén, apa. Menj egy szinttel feljebb. Vagy maradj ott, de csendben :) Megszólalni felelősség. ( Egyébként Karinthy-féle paródiának majdnem elmegy...csak annak valós az alapja, az nem stimmel...te meg ..hát nem értetted, mi ez a film)
gabor7th
2017. március 06. 19:40
" Azt üzente egy nemzetnek, hogy nem muszáj tátogni, hogy Erika néni igazsága nem a mi igazságunk. És arra bátorított, hogy merjünk olyanok lenni, mint a gyermekek." Nos nézzük... Hogy is néz ki ez a társadalomra vetítve. Van egy társadalom ami egy hazugságra épül, hogy mindenki egyenlő, és ugyanolyan tehetségű és van is aki ezt felügyeli. (Iskolában az igazgató úr, manapság pl. a civil szerzetek, hogy ne legyen szegregáció még akkor se, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy csak lehúzza a tehetségeseket is.) A tanárnő próbálja a helyzetből kihozni a maximumot és így is eredményesnek lenni. Itt viszont elkövet egy olyan dolgot, hogy nem elég jól kommunikál és emiatt megsérti a gyerekeket. Ez tény, viszont azért a gyerekek is tudják, hogy azért igaza van a tanárnőnek és nem lázadnak. Igazából szinte minden gyerek tudja, hogy hazugságra épül a dolog, hisz többen nem énekelnek és a mellettük levőnek ez leesik, mint ahogy a főszereplő csajszinak amikor mellé kerül egy ilyen. Aztán jön egy hiányzó rész. A valóságban itt kb. mindenki elfogadná, hogy igy mennek a dolgok, viszont van egy lázító elem a háttérben. Pl. valóságban megint a civil szervezetek akik fellázítják a kisebbségeket, hogy nekik mindenhez joguk van. Vagy a liberális professzorok akik az egyetemeken megfertőzik a legtehetségesebb szakbarbárokat. A filmben ez a háttérben levő lázító elem meg sem jelenik annyira láthatatlan és a legtehetségesebb kislány maga ássa meg a későbbi sikerének sírját és azt hiszi, ezzel jót cselekszik. Mint egy átmosott agyú idealista egyetemista, aki tettével eldobja magától a sikert, mint régen a sok hippi. Szóval bosszút állnak a tanárnőn aki felemelhette volna őket a csúcsra és itt vége a filmnek. Fontos, hogy vége legyen, hogy ne lássuk a következményeket, ami nyilván a sikertelenség és a megbánás. Nem nyernek, és már nem is fognak soha, mert a botrány után árgus szemmel fogják majd figyelni a korust. Így a tehetségek sohase emelkednek ki, a többiek meg énelkedhetnek és lesz@rják az egészet igazából. Shakespeaire is kinyirta a főszereplőt mielőtt másba szeretett volna bele, fontos, hogy mikor van vége a filmnek. Szóval a film üzenete, hogy mindenki viselkedjen úgy, hogy legyen szolidális a legrosszabbakkal és ne emelkedjen ki, lázadjon azok ellen akik igazából az érdeküket képviseli. Jó film, tényleg díjat érdemel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!