Van kiút a demográfiai válságból

2017. október 06. 11:52

Örüljünk annak, hogy az 1,5 gyerek/nő termékenységi adatunkkal már magunk mögött hagytuk a világ tíz legalacsonyabb termékenységű országát.

2017. október 06. 11:52
Tóth I. János
Magyar Idők

„A tíz legalacsonyabb termékenységű ország között csak kelet-ázsiai és európai államok vannak. Az európai országok közül Románia érte el a legrosszabb helyezést 1,2 gyerek/nő értékkel. Keleti szomszédunk lélekszáma most 19,6 millió fő, az előrejelzés szerint 13 év múlva 17,4 millió, míg 33 év múlva 13,9 millió fő lesz. A drámai mértékű népességcsökkenés nemcsak az alacsony születésszámból, hanem a magas kivándorlásból is fakad.

Ausztria demográfiai helyzete egész más. Nyugati szomszédunk termékenységi arányszáma 1,5 gyerek/nő, ennek ellenére a jelenleg 8,8 millió fős népesség 2030-ra 9,4 millióra, majd 2050-re 9,8 millióra nő. A növekedés elsődleges oka a tömeges bevándorlás. Az adatokból az is kiderül, hogy ezer főre viszonyítva tíz gyerek születik, és az érték magába foglalja a bevándorló-hátterű újszülötteket is. Ha Ausztria nem állítja le azonnal a bevándorlást, akkor azzal kell szembenéznie, hogy 50-70 év múlva abszolút többségbe kerülnek a bevándorlók és azok gyermekei. Ebből a szempontból Németország helyzete még rosszabb, ugyanis az újszülöttek arányszáma éppen megegyezik a bevándorlók arányszámával. Tehát a szintén 1,5-ös termékenységi arányszámmal rendelkező Németország úgy kerüli el a népességcsökkenést, hogy közben kinyitja a kaput a tömeges bevándorlás, és azon belül az iszlamizáció előtt.

E két elrettentő példa után vizsgáljuk meg Magyarország demográfiai helyzetét. Először is örüljünk annak, hogy az 1,5 gyerek/nő termékenységi adatunkkal már magunk mögött hagytuk a világ tíz legalacsonyabb termékenységű országát. A 2013-as kiadvány alapján még ebbe a díszes társaságba tartoztunk az 1,3-as értékkel. Hazánkban a termékenységi arányszám 2008 és 2011 között csökkent, majd az 1,25-ös mélyponttól, összhangban az Orbán-kormány családbarát intézkedései­vel, folyamatosan emelkedik.

Ez egyben azt is mutatja, hogy a politika pozitív és negatív módon is képes befolyásolni a gyermekvállalási hajlandóságot. A Bokros-csomag (1995) eredményeképp például a magyar termékenységi mutató az 1,57 gyerek/nő értékről négy év alatt 1,29-re esett. A termékenységi arányszám további zuhanását végül az első Orbán-kormány családpolitikai intézkedései állították meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2017. október 07. 14:17
Csökkent a szülőkorban lévő nők száma, erről nem beszél az szerző? Nem gyerek lett több ennyivel, hanem szülőkorban lévő nő kevesebb. Az Orbán kormány családpolitikájával egyenes arányban, teszem hozzá én, némi malíciával...
Akitlosz
2017. október 07. 00:37
Annyi ember születik, amennyire szükség van. Azért csökken a népesség, mert az ország még ekkora népességet sem tud XXI. századi szinten eltartani, ezért van kivándorlás is ÉS mert a fehér ember nem felelőtlen, ellentétben ugye más fajta emberekkel, akik a habokra is szaporodnak, mint a sáskák. Nem gond a népesség csökkenés, még sohasem élt ennyi ember Európában, sem a világon, mint manapság. Kétszer akkora Európa népsűrűsége, mint Afrikáé, úgyhogy egyáltalán nem kell több ember, már így sem jut hely más földlakóknak az állatoknak Európában. Ennyire rengeteg embernél bármiféle kihalást vizionálni meg komolytalan, ha most azonnal meghalna az emberek 90%-a, akkor sem lenne kihalás, a maradék "csak" 750 millió embernek lenne hova szaporodni. Azaz a természet korrigál, amint szükség lesz több emberre akkor újraindul a szaporodás, de jelenleg nincsen, éppen ellenkezőleg, a népességrobbanás a probléma. De nem lehet ezt korrigálni, ha idetelepítik azokat az embereket, akik Afrikában, Ázsiában is feleslegesek, ott sem kellenek. Szóval nem lenne gond a népességcsökkenésből Németországban sem, HA megvédenék az országukat az idegenektől és nem adnák át nekik önként a betelepítéssel. Miért baj, ha nem szaporodnak felelőtlenül az emberek? Régen járványok meg háborúk voltak népességcsökkentésre az mitől volt jobb, mint a békés, ráadásul önkéntes születésszabályozás? Ma sem tilos szaporodni, aki akar nyugodtan szaporodhat, csak nincsen mire fel, nincsen hova és ez a fehér embert kimondottan zavarja a szaporodásban míg a más színű élj a mának típusú népeket még nem. De már annyira nagyon sok az ember a Földön, háromszor annyi, mint 67 éve, hogy a születésszám csökkenése világjelenség. Egyszerűen tehát csak arról van szó, hogy Európa előbbre tart, mint a világ többi része. Máshol később történik meg az, ami Európában már régen megtörtént, például az oroszlánok kipusztítása avagy a népesség csökkenése. Tehát sem biológiai sem gazdasági érv nem szól a szaporodás erőltetése mellett, nem igaz, hogy munkaerőhiány van, az ellenkezője az igaz és a jövendőben még inkább munkanélküliség lesz az automatizáció és a robotizáció miatt. Úgyhogy csak egyetlenegy érv marad a szaporodás erőltetése mellett ez pedig a nemzeti érv. Ha már így is meg úgy is sok az ember, akkor legalább magyarok legyenek minél többen. De ehhez a betelepítés nem jó, sőt éppen ellentétes hatást vált ki. Akármennyi embert is telepítenek be Németországba, attól még németből eggyel sem lesz több, arányaiban pedig egyre kevesebb lesz. Már ma is előfordul, ahogyan itt a Mandineren is írták, hogy Berlinben étteremben nem tudják kiszolgálni a vendéget, ha nem tud angolul. De már nekem is volt olyan saját tapasztalatom, hogy Németországban egy szállodában a recepciós egyszerűen nem volt hajlandó németül beszélni csak angolul. Szóval az az ország eltűnőben van németnek lenni. Valami katyvasz ország lesz a jövendőben, ha így megy tovább, de nem német.
celoke
2017. október 06. 23:24
Örvendetes, amiről a cikkíró ír, még ha vannak is árnyoldalai a jelenségnek. Például az, hogy jelenleg a szülőképes generációk létszámai alacsonyak, ez Bokros-Horn, meg Gyurcsány (a fő "csomagolók") lelkén szárad. Emiatt még a 2,1-es teljes termékenységi ráta 2030-ra való elérése esetén is el kell telni pár évtizednek, mire a tényleges népességnövekedésünk beindul. De legalább már elindultunk az úton. Nem elhanyagolható tény, hogy jelenleg Közép-Európában egyedül Magyarország teljes termékenységi rátája növekszik, ráadásul folyamatosan és elég dinamikusan. Az pedig mese habbal, hogy ez a cigányok miatt van. Úgy marhaság, ahogy van. A szomszédos országok java részében számban és vagy arányban sokkal több cigány van, mint nálunk, ez egyaránt igaz Szlovákiára, Ukrajnára, Romániára és Szerbiára is. Mégis csökken vagy stagnál a termékenységi rátájuk, mert ezt ott is döntően a többségi nemzet népesedési viszonyai határozzák meg.
tiren37
2017. október 06. 20:33
És hogyan érjük el a 2,1-es arányszámot? Főállású szülőkkel: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%91%C3%A1ll%C3%A1s%C3%BA_sz%C3%BCl%C5%91
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!