Tóbiás József szerint az „elszegényedés évei” következnek

2014. november 19. 16:37

Az MSZP elnöke szerint 2014-ben nőtt a szegénység, az egykulcsos adórendszer pedig 2015-ben sem segít majd a társadalom jövedelmi szétszakítottságának enyhítésén. Azt is elmondta: jövőre ehhez hozzájön még az élelmiszerekre rakódó adóterhek növekedése.

2014. november 19. 16:37

A jövő évi költségvetés nem ötmillió dolgozó ember jövedelemviszonyait, hanem ötmillió létminimum alatt élő ember jövedelmi helyzetét fogja meghatározni  mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szocialisták országos elnökségi ülését követő szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus úgy fogalmazott: 2014-ben nőtt a szegénység, jelenleg közel hatszázezer gyermek nélkülöz, az egykulcsos adórendszer pedig 2015-ben sem segít majd a társadalom jövedelmi szétszakítottságának enyhítésén. Jövőre minden magyar állampolgárnak újabb költséget okoz majd az élelmiszerekre rakódó adóterhek növekedése – folytatta. Hozzátette, hogy a cafetéria átalakításával hat év alatt nulláról 51,3 százalékra növelték annak az adóterheit.

Tóbiás József arra is kitért, hogy 2015-ben 25 százalékkal csökkentik a szociális ellátásokra fordítható összegeket. Az önkormányzatokban pedig olyan rendszert igyekeznek kialakítani, amelyeikben megszűnik a többféle címen juttatható szociális támogatás, ehelyett a polgármester egy személyben dönthet – közölte. Hangsúlyozta, hogy eközben idén jóval több tőke áramlott ki az országból, mint amennyi bekerült. A pártelnök-frakcióvezető úgy fogalmazott: ebből adódóan folytatódnak az „elszegényedés évei”.

Tóbiás József azt is kiemelte, hogy amíg folytatódnak a presztízsberuházások és a „jogszabállyal, persze törvényesen, de rendszerszinten fenntartott átláthatatlan korrupciós ügyek”, addig „sem erkölcsileg, sem morálisan” nem lesz tartható a költségvetés. A parlamenti ülésteremből kivitetett zászlók ügyére áttérve azt mondta, az előző ciklusban a kormánypárt „elnézte”, hogy az Európai Unió zászlaját ki lehet dobni az Országgyűlés épületéből, mára pedig oda jutottak, hogy „nem sikk” a Parlament homlokzatán vagy épületében elhelyezni az EU-s lobogót.

A pártelnök előbb idézte Orbán Viktor 2000-2001-es, az uniós csatlakozás mellett érvelő szavait, majd kérdésként tette fel, hogyan juthattak odáig, hogy az EU zászlaja ma már nem elfogadott és támogatott szimbólum az Országgyűlés épületében. Az MSZP elnöksége nevében ezért csütörtökön egy, a házszabály módosításról szóló javaslatot nyújtanak be, annak érdekében, hogy az Országgyűlés épületére tűzzék ki az európai uniós zászlót – jelentette be.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fradi44
2014. november 20. 08:14
Pontosítok: 128 milcsi
Eltünt
2014. november 19. 22:20
Tóbiás elvtárs de ti nem érzitek a szegénységet ,ugyan miből honnan volt simonnak ismét 100 milliós dugi pénze.8 év alatt az emberek szemnét kilopta az mszp-szdsz kormány és a slepje. Rossz nyelvek mondják létezik a nagy fekete széf amiből csuszlag 50 millió tartozását kiegyenlítették most meg simont mentik a 100 millió befizetéssel ,hogy enyhe büntetés alá essen. ,most már az a kérdés kinél van a széf kulcsa.
tóth mária
2014. november 19. 18:42
Gyenge figura a Tóbiás agyilag, tegye vissza költségtérítési pénzt, s minden ok lesz! Bp-Nyíregyháza?
Tüke66
2014. november 19. 17:55
Tóbi kóbi hiteltelen dumája. Már várom, hogy mikor emelik a tétet öt millióra. Persze a szegénység relatív. Az állami büdzséből eltartott pártkatonák jövedelméhez képest valóban sokan vagyunk szegényebbek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!