Humanitárius szövetséget hozott létre három nemzetközi civil szervezet

2018. november 23. 17:13

Oscar Camps, a Proactiva Open Arms alapító igazgatója elmondta: együttműködésük a #United4Med elnevezést kapta. Céljuk, hogy a tengeren is védjék az emberi jogokat, és „frontot nyissanak az embertelenséggel szemben”.

2018. november 23. 17:13

Humanitárius szövetséget hozott létre a földközi-tengeri életmentésre három civil szervezet, a spanyol Proactiva Open Arms, a német Sea-Watch, és az olasz Mediterranea – jelentették be az érintettek egy Barcelonában rendezett sajtótájékoztatón pénteken.

Oscar Camps, a Proactiva Open Arms alapító igazgatója elmondta: együttműködésük a #United4Med elnevezést kapta. Céljuk, hogy a tengeren is védjék az emberi jogokat, és „frontot nyissanak az embertelenséggel szemben”.

Adataik szerint idén szeptemberben minden ötödik ember életét vesztette azok közül, akik megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren, így ez számít az eddigi legtöbb áldozatot követelő hónapnak. Úgy vélik, mindez egyenes következménye tevékenységük korlátozásának a térségben, amiért bírálták Európát, a humanitárius szervezetek munkájának „kriminalizálását”, valamint az „embertelen és igazságtalan” migrációs politikákat.

Felhívást intéztek az európai városok vezetőihez, szervezeteihez, lakosaihoz, hogy mutassák meg: lehetséges egy „szolidárisabb Európa” is. Az NGO-k bejelentették: három hajójuk visszatér a Földközi-tenger középső részére és ott folytatja életmentő munkáját, valamint az emberi jogok megsértésének dokumentálását.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2018. november 24. 13:22
Eljutottunk ide: emberjogi szervezetek=embercsempészek
luzitanxaver
2018. november 24. 08:03
“Adataik szerint idén szeptemberben minden ötödik ember életét vesztette azok közül, akik megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren” Na ja, mi meg higgyük el ezt bemondásra, csak hogy dolgozhasson a kellően rosszá tett lelkiismeret. Ti vagytok a XXI. század ifjúkommunistái.
luzitanxaver
2018. november 24. 07:59
Az emberiesség köntösébe csomagolt embertelenség pont olyan, mint a demokratikus lepel alatti antidemokrácia. Ha valaki tényleg, őszintén életeket akar menteni, akkor nulladik lépésben kezdheti azzal, hogy leállítja a pénzfáról daloló bülbülmadarakat, aztán pedig elmehet Afrika mélyére családtervezési projekteket futtatni.
Bitrex®
2018. november 23. 19:20
Tegnap megint közel 900, főleg néger "hajótöröttet" mentettek ki a spanyolok a gibraltári szorosban. Persze Európába hozták őket, illetve Melilla-ba. https://derstandard.at/2000092120770/Knapp-900-Migranten-vor-spanischer-Kueste-gerettet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!