Tanulmány: jót tehet a megcsalás a kapcsolatoknak

2021. március 29. 21:16

Az író megállapította, hogy a nők megcsalással kapcsolatos fantáziái nincsenek eléggé körüljárva.

2021. március 29. 21:16
null

De David Ley, Justin Lehmiller és az író, Dan Savage nemrégiben készült tanulmánya szerint a megcsalással kapcsolatos fantáziák valóságba ültetése sok pár számára nagyrészt pozitív tapasztalat lehet, és aligha a gyengeség jele.

Az angol „cuckolding” kifejezés utal arra, amikor a egy házas pár egyik felével van viszonya valakinek, de egyes esetekben pusztán a megcsalás szinonimájaként használják. A tanulmány előkészítője, Lehmiller a következőt mondta: „A férfiak esetében gyakoribb a megcsalásról való fantáziálás és többször is követik el – de számos nőnél is megfigyelhetőek ezek a gondolatok, amik arra hívják fel a figyelmet, hogy több tanulmányra lenne igény, ami a nők megcsalással kapcsolatos vágyaikra fókuszál.”

„Összességében a kutatásunk azt találta, hogy a »cuckolding« általában pozitív fantázia és viselkedés” – mondta Ley. „Úgy tűnik, hogy ez nem tanúskodik zavarról, egészségtelen kapcsolatról sem a partner figyelmen kívül hagyásáról.” De van egy fontos figyelmeztetés – tette hozzá Lehmiller. „Számos olyan személyiségi tényezőt találtunk, amelyek pozitívabb élményeket jósolnak a megcsalással kapcsolatos fantáziákra. Azok számára, akiknek sok a párkapcsolati szorongása vagy elhagyási problémája, akiknek hiányzik az intimitás és a kommunikáció, és akik nem óvatosak, részletekre orientált tervezők, a konszenzuson alapuló nem monogámiás fantázia nagyon negatív élmény lehet” – mondta. „Más szóval, nem mindenkinek kell azon gondolkodnia, hogy valóban megcsalja-e párját.

(Nyitókép: MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2021. március 31. 08:50
Március 8-át nevezzük ki a nőnap és Zoltán nap mellett lyuksógorok napjának. A nemzetközi férfinapon - minden év november 19-én - pedig a botnővérek napját is tartsuk meg. Mennyire jót lenne az emberi kapcsolatoknak, a társadalom egészséges fejlődésének, ha a szeretett nőt közösen felköszöntenék a lyuksógorok, férj, szeretők. A Magyarországon hátrányosan elnyomott férfiakat is a női partnerek várnák, köszöntenék november 19-én. Ahogy itt olvastam, éljen a nagy nemzőközösség feliratú kártyákkal köszöntenék egymás a nemzőközösségek tagjai.
zakar zoltán béla
2021. március 30. 14:20
Nem Nobel, nem ...Ezek ilyen google Dar Winok...
abeille1976
2021. március 30. 08:56
Csak a szokásos látlelete annak, hogy a kortárs társadalomtudományok nem az egészség, hanem a betegség népszerűsítését tolják. Nézzétek meg a progressziót, semmi másról nem szól, mint a régen, tök helyesen, betegnek nyilvántartott dolgok elfogadtatásáról. Ismerjük a szöveget, nem rossz dolgok ezek hanem "mások". A kultúra amiben élünk, felszámolja önmagát. Én nem csodálkoznék rajta, ha Kína, Oroszország a következő 100 évben átvenné a vezetést a bolygón, hiszen a nyugat egy idő után annyira elmebeteg lesz, hogy elég lesz csak megbökni, és összeesik rögtön.
darázs
2021. március 30. 07:34
no persze a bűn ami nem rossz de erény a XXI század vallása. ahol az istenek(genderek) száma növekedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!