Már több mint negyven márka „A család az család” kampány mellett

2021. február 19. 12:38

Több tévécsatorna (RTL, HBO, Comedy Central) mellett a Cinema City vagy a NetPincér is kiáll a kampány üzenete mellett. A Kreatív is csatlakozik a kezdeményezéshez.

2021. február 19. 12:38
null

Még novemberben indult „A család az család” kampány, amelyben szivárványszülők és szakértők válaszoltak netes kommentekre – írta meg a kreatív.hu. Hozzátették: a kampány célja az érzékenyítésen, a „tévhitek” eloszlatásán túl az, hogy szélesebb körhöz is eljussanak az egyedülálló vagy azonos nemű, nem a magyar Alkotmány szövegének „megfelelő” szülők problémái, írják.

„Eddig is elképesztő, hogy ez a kampány mennyi embert ért el, de szeretnénk folytatni, mert a témáról még beszélnünk kell, még sok emberhez kell eljutnunk. Ez nem csak pár hónapig aktuális ügy” – meséli az akció egyik kitalálója, egyben „arca”, Pál Márton, aki párjával szintén örökbefogadó szülő. 

A kreatív.hu szerint a kampány folytatódik, ezúttal már márkák támogatásával, első körben több mint 40 brand csatlakozásával. Február 18-án ezért árasztják el a kampányhoz kapcsolódó tartalmak az akcióhoz csatlakozó márkák felületeit. De Pál Márton hangsúlyozza, hogy ebben az aktivitásban nincsenek szigorú irányelvek, mindenkitől csak annyit várnak el, hogyha csatlakozik az ügyhöz, azt a hozzá passzoló módon tegye meg. 

„Eleinte a saját kapcsolatrendszerünket felhasználva kerestünk meg cégeket, de nagyon pozitív válaszok érkeztek olyan helyekről is, akikre teljesen ismeretlenül írtunk rá. Csatlakoztak nagy márkák, de a kis- és középvállalkozások köréből is nagyon sok pozitív visszajelzés jött. Ez óriási dolog, hiszen Magyarországon ez a téma azonnal politikai színezetet kap, holott ennek az ügynek normál esetben semmilyen politikai tartalma nincsen. Van, aki a logóját cseréli le, van, aki külön fotózással készül, szóval abszolút a márkákra bízzuk a részvétel formáját. Fontos az is, hogy ez nem egy exkluzív klub, csakúgy, mint a családok esetében, ide is várunk mindenkit - bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, akinek fontos a téma” – mondta el Pál Márton.

Kép forrása: „A család az család! Fidesz leváltása 2022-ben” Facebook-oldal

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. február 20. 15:39
Ide is átmásolom: Mindenki gyerekkori élményeihez hozzátartozik a heves csúfolódás, mert vagy részt vett benne (csúfolt vagy csúfolták), vagy egyszerűen végigélte. Nehéz a saját gyereket is megvédeni tőle, általában megkeseríti a gyerekkort. És igen, vannak, akik emiatt öngyilkosok is lesznek. Nem elég a családon belüli súlyos állapot, a "halmozottan hátrányos helyzet", még a kortársaktól is szenvedni kell, és ez együtt elviselhetetlen. Mindig rettenetes helyzetben voltak azok, akikbe szabad volt belekötni, mert képtelenek voltak az önvédelemre. Ez IS egy olyan súlyos téma, amivel sokkal többet kéne törődni, DE!! nyilvánvalóan nem úgy, hogy kiemelünk különféle devianciákat, és ezeket direkt védett állatfajjá nyilvánítjuk, mert a gyerekkori csúfolódás céltáblái csak ritkán a homokosok (ez gyerekkorban eleve ki sem derül!) Annál viszont sokkal súlyosabb, mélyebben roncsolóbb és halálosabb veszélyben vannak A NORMÁLIS BARÁTSÁGOK, mert ha elszabadul a buzipropaganda, akkor a NORMÁLIS BARÁTSÁGOK VÁLNAK CÉLTÁBLÁVÁ. És akik irigyek azokra, akik tök jól elvannak, összejárnak, pl "pizsamapartikat" rendezve egymásnál alszanak, a családjaik együtt kirándulnak, nyaralnak stb, azoknak a legszebb és legdrágább élményeit dobják bele a trágyahalom közepébe, és ami a legjobb, azt nevezik ocsmánynak, rútnak, deviánsnak, és a gyerekeket a NORMÁLIS BARÁTKOZÁSOKRÓL SZOKTATJÁK LE, attól rémisztik el. Nyilván közismert gyerekregények vannak, amikben élethalál fontosságú a barátság, pl az Iskola a határon, ahol pont az iskolai zaklatás előli életmentés az, hogy 2-3 fiú képes szoros barátságot kötni egymással, és "melegítik" egymást, hogy "ki ne hűljenek", de ez lelki melegséget jelent, a dermesztő, pokoli kegyetlenséggel szembeni éltető lelki nyugalmat. Ha például anno a regényben a zaklató banda kitalálta volna, hogy a jóbarát fiúkat lebuzizza, akkor azokat semmi sem védte volna meg attól, hogy belehaljanak a gyötrésbe. Az a buzipropanganda, amit ezerrel nyomnak, éppen azért káros, mert olajat önt a tűzre, és ötletet ad azoknak, akik másokba bele akarnak kötni, másokat vegzálni és bántalmazni akarnak. Már nem csak azok vannak veszélyben, akik szegények, kövérek, gyengék, picik, szemüvegesek, rossztanulók, jótanulók ("stréberek"), csúnyák vagy túl szépek. Most már az is életveszélyes gyötrelemnek teheti ki magát, aki elköveti azt a bűnt, hogy képes másokkal barátkozni. Ez pedig egyszerűen a pokol. Ilyen gyerekközösségben nem lehet megmaradni, márpedig a gyerekközösségre iszonyatos nagy szükség van, nem lehet anélkül felnőni. Szóval a buzik "védelme" és a buzipropaganda a normális gyerekek számára teheti pokollá az életet, és elképesztően hatásos fegyvert ad azoknak a kezébe, akiknek az a célja, hogy belemarjanak azokba, akiket irigyelnek. Elég csak azt állítani, hogy X és Y buzik. És kész. Ők ezzel "halott emberré" válnak, semmi sem mossa le róluk ezt a bélyeget. A megoldás az volna, ha soha nem is kerülnének szóba a buzik, ezzel szemben ez ömlik a csapból is, mindenkinek az agyába jól belevésik, hogy buzik márpedig vannak, sokan vannak és veszélyesek. És ezt minden hülyegyerek jól megjegyzi magának. Pontosan úgy működik ez, mint a boszorkányüldözés. Ha egy nő túl szép vagy túl okos volt, és mások irigyelték, akkor elég volt ráfogni, hogy boszorkány, és a nő már meg is halt. Vagy az ötvenes években Amerikában a "kommunistaüldözés". Akire ráfogták, hogy "kommunista", annak annyi volt. Mostanában annak van vége, akire ráfogják, hogy "antiszemita" vagy "szexuális zaklató" vagy akár csak azt, hogy "trumpista". Neki vége. Pajor Tamás dala: Fussunk el Szodomából https://www.youtube.com/watch?v=lcnGLe94I5I Ez a szép világ egyszerűen pokollá vált. "Ez a biztonságos világ egy szörnyű tűzhely Kelj fel a fotelból és menekülj el"
néhai Ch.Pilot
2021. február 20. 14:25
1. Ezeket mind bojkottálni kell és kész! És ismerőseinket, rokonainkat is felhívni erre! Továbbá jó szándékúan figyelmeztetni kell ezeket a cégeket SMS-ekben, e-mail-ekben, nyílt levelekben - újra és újra, mert ismétlés a tudás anyja -, hogy a Sátán oldalára, a halál oldalára, az emberellenesség oldalára, a gyermekek megrontása oldalára álltak. 2. A CSALÁD az család. De két homokos és egy közéjük kényszerített gyermek nem az! Mert a család = 1 apa (férfi) 1 anya (nő) és gyermekek (fiúk és lányok), továbbá ezek felmenői szintén 2 nem féle elosztásban. Mióta világ a világ. Mert mivel csak kétféle szaporító szerv van (hím és nőstény), ezért csak kétféle nem van. "Társadalmi nemek" nem léteznek. a fogalom is értelmezhetetlen. A nemiség kizárólag biológiai fogalom. A buzik keressenek más szót maguknak az együttélésükre, ne lopják el a normális emberek szavait. És hagyják békén a gyerekeket!
kaltran
2021. február 20. 11:32
A fidesz leváltása 2022-ben = az élet leváltásával. Valami másra. Egy kupac szarra.
Almassy
2021. február 20. 04:43
Ehh, szivárványszülő. Szaros szómágia. Mit szült?! Szivárványt! Akkor egyenek fényt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!