A diákmunka aranykorát hozhatja el az újranyitás

2021. június 11. 11:07

Nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem az újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és -közvetítő csütörtökön az MTI-vel.

2021. június 11. 11:07

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nyári hónapokban a 15-24 év közötti korosztályból foglalkoztatottak száma megközelítheti a 300 ezres szintet, miközben tavaly júniusben ebben a korosztályban 257 ezren, az idén áprilisban pedig 271 ezren dolgoztak.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a külföldi munkaerő még nem tért vissza, közben pedig a korábban kényszerűen elbocsátott munkaerő-állományt nem lehet pillanatok alatt újra felépíteni. Ezért nyárra felértékelődnek a rugalmas alkalmazási formák, így a diákmunka is. Arra is kitért, hogy az ELTE-Trenkwalder iskolaszövetkezet jelenleg minden eddiginél több, 300 feletti nyitott fővárosi és vidéki pozícióba keresi az alkalmas diákmunkaerőt.

A szolgáltató közelmúltban elvégzett felmérése szerint a legtöbb diák alkalmi munkalehetőséget keres (a diákmunkát végzők 36 százaléka). Folyamatos, de a tanulmányaikhoz kevésbé köthető munkavégzést a megkérdezettek 33 százaléka végez, és 31 százalék azok aránya, akik gyakornoki pozícióban vannak az őket foglalkoztató cégnél.

A Trenkwalder kutatásában részt vevő cégek 75 százaléka tartja a diákmunkát gyorsnak és rugalmasnak, 56 százalékuk a költséghatékonyságot emeli ki.

A munkaadók 65 százaléka ugyanakkor kevésbé megbízhatónak tartja a diákokat a többi alkalmazotthoz képest, különösen fizikai területen – mutattak rá. Ennek oka a szolgáltató szerint az lehet, hogy sok esetben a diákmunkások alkalmazását nem előzi meg olyan előszűrés, amely más felvételi folyamatban rutinszerűen lezajlik.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!