Miután posztoltad a kisbabád ultrahangképét a Facebookon

2017. január 12. 22:50

Ahogy a párkapcsolatban egyébként mindig, az újszülött megérkezése után különösen fontos lesz a másik fél reakcióinak elfogadása és megértése. Ennek alapvetésnek kell lennie, mivel számtalan dologra egyszerűen nem lehet felkészülni – hangsúlyozza a szakember.

2017. január 12. 22:50
Haszon Zsófia
24.hu

Szorongó nagyszülők, gyereksírástól zombivá változott apukák, munkahelyüktől eltiltott várandós nők. A szereplők nem kitalált alakok, a sztorikat határozottan az élet írja. A történetek fókuszában a babavárás áll, de nem a rózsaszín ködbe burkolózott, közösségi oldalakon reklámozott vattacukor maszlag. Hanem az igazi, a valódi, az, amiről jóval kevesebb szó esik. Pedig kiakadni tök normális. Összegyűjtöttük a buktatókat.

Letelt az első, kritikusnak mondott 12. hét vagyis mehet az ultrahang fotó a közösségi felületekre, és a tágabb családban is szét lehet kürtölni az örömhírt. Ezzel együtt a pár is megnyugszik kicsit, és beleéli magát, hogy szülők lesznek. De vajon mi történik ezután? Mi marad és mi változik?

Mert ugye nem csak azt kell eldönteni, hogy lakás vagy családi ház, külön szoba vagy közös háló, sárga vagy fehér falak, terhesvitamin vagy biokaják, netán István vagy Bentli. Számtalan dolog van, amivel nem árt tisztában lenni, mielőtt egy pár családot alapít. Egyre szélesebb azon irodalmak vagy blogok köre, amik foglalkoznak a várandósság és a gyermekáldás lelki oldalával is, és léteznek olyan fórumok, illetve tanácsadások, ahol a párok a rájuk váró krízisekről is kapnak némi információt, de tömegével nem jellemző.

A szülők helyzetét tovább nehezíti az a tény, hogy a fiatalok soha nem voltak még ennyire magukra hagyva a gyermekneveléssel, mint az utóbbi évtizedekben. A többgenerációs családok rengeteg terhet levettek az anya válláról, hiszen ott volt segítségként a nagymama, a testvér, a nőrokonok, esetleg a szomszédasszony. Vagyis a nőnek volt ideje beletanulni az anyaságba, ellesni a fogásokat, megszerezni a kellő magabiztosságot. 

Nem tudjuk, mibe vágjuk a fejszénket

Léder László, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom önkéntes pszichológus,  az Apákért Munkacsoport vezetője kifejezetten úgy látja, hogy a fiatalok többsége nincsen tisztában a rájuk váró időszak kihívásaival.

»Sajnos kevés olyan platform létezik, ahol tömegesen felvilágosítanák a családalapításra készülőket, illetve válaszolnának a kérdéseikre, amikből egyébként ezer és egy van, ezt mi személyesen is tapasztaljuk a mozgalom aktivitásai közben. A barátok, rokonok tanácsai a jó szándék ellenére is torzítják a képet, és akkor a közösségi oldalakról még nem is beszéltünk. Ebben a témában abszolút a személyre szabott tanácsadás lenne a célravezető.«

Hogy ezt az űrt kitöltsék, rendszeresen tartanak előadásokat, konferenciákat családdal kapcsolatos témákban, sőt, kifejezetten apáknak szóló programjaik is vannak. Utóbbi témakör egyébként, azaz a férfiak szerepe a családban, Léder László egyik saját szívügye is. Apa Akadémia címmel előadássorozatokat szervez leendő vagy újdonsült szülőknek.

A szakember szerint nagyon sok konfliktus eleve elkerülhető lenne, ha minél többen megértenék és elfogadnák, hogy a férfiak szerepe már a várandósság ideje alatt nagyon fontos és a gyermeknevelésben egyenrangú az anyáéval. Épp ezért talán nem meglepő, hogy az anya-apa szerepek tisztázása az egyik első dolog, ami egy kisbaba megfoganása után konfliktusokat szülhet a párkapcsolatban. Ha ebben nincs egyetértés, akkor meg kell beszélni, hogy mi van a fejekben, ki mit hozott otthonról, különben egymásnak feszülhet a két fél. A munka-magánélet összeegyeztetése már a várandósság idején nehézséget okozhat, gyakran látni ugyanis, hogy a férj és a feleség nem ért egyet abban, hogy a nő vagy a férfi meddig dolgozzon.

(...)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. május 12. 18:30
#beteg Van baj odabent.
polnemkor
2017. január 19. 22:31
+1 Tökéletesen írtál!
Autofocus
2017. január 19. 22:29
Van amikor a több kevesebb. Egy, a felelősségvállalásban és személyes döntések meghozatalában amúgy sem erős generáció éppen is hogy belefullad a gyerekvállalással kapcsolatos információkba és életvezetési tanácsokba. - Bele merjek-e fogni a gyerekvállalásba amíg ki nem perkáltam a diákhitelem? - Egészséges lesz-e ha nem vettem be az első két hétben a magzatvédő vitamint? - Mérgezem-e a gyermekem ha nem a melegvizes szabályozott hőcserélős palackmelegítőben melegszik a tápja hanem apa bevágja érzésre a mikróba? - Indulhat-e majd Bolyai matekversenyen ha anya a terhesség alatt ivott egy pohár bort? - Örök junkie lesz-e felnőttkorában ha ragaszkodik a cumijához? - Nem fekszik-e káros energiavonalakon a gyermekágy, nem azért sír fel éjszakánként mert keresztezik egymást a Szent György és Hartmann vonalak az ágya alatt? - Véletlenül elfogadott a nagymamától egy bögre tehéntejet a biomandulatej helyett, vajon nem lesz-e egy életre laktózérzékeny? stb... Nem ragozom mindenki érti mire célzok. Amikor a nagyszüleink a szüleinket világra hozták, bombák röpködtek a szülőszoba felett, és nem volt ajurvédikus ökobiovitál meditációs szülés, mégis felnőttek valahogy.
Burmin
2017. január 19. 22:29
Zavarba ejtő ez a liberális babavárás. Valamikor nem volt ultrahangos vizsgálat, öregasszonyok próbálták belőni a gyerek nemét a pocak állása alapján. A szülők mindketten dolgoztak nem azon nyafiztak hogy "várandósság és a gyermekáldás lelki oldalával" hogyan küzdjenek. Hiába nagy a jólét, erre is van idő...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!