cirkusz

2017. április 20. 09:53
Az Antarktisz egy olyan zord és zárt világ, amelyet csak kevesen látogatnak, vagy csak keveseknek adatik meg, hogy láthassák. A Fővárosi Nagycirkusznak köszönhetően most mégis megnyílik számunkra egy rövid időre.
2017. március 9. 14:56
Ez a régi érzés lett úrrá rajtam a cirkuszban is, ahol gyermeki szívvel tudtam azonosulni a főhős vándorral, aki szomszédolással lett érettebb és tapasztaltabb, és vált igazi művésszé. Vándorlása során mindenhol mást tanult, hiszen „ahány ház, annyi szokás”, ez másként nem is történhetett.
Négy díjat söpört be
2017. február 6. 23:44
Bronz Bohóc-díjat és három különdíjat nyert a Monte-carlói Ifjúsági Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Komenda Zsófia magyar artista. A Sophia művésznéven fellépő 19 éves artista egyedüli magyarként vett részt a hétvégi seregszemlén – közölte a Fővárosi Nagycirkusz hétfőn az MTI-vel.
2017. január 7. 15:00
Guruló cirkusz - a Mikropódium Bábszínház előadása Varázspercek - Habók János bűvész előadása Fénycirkusz - a Tűzfészek Tűzzsonglőr Társulat bemutatója Kézműves játszóház
2016. december 1. 23:17
Klasszikus produkciókkal fűszerezett műsorral várja a közönséget a Fővárosi Nagycirkusz.
2016. november 10. 00:08
Nagyon szeretünk cirkuszba járni! Ki nem hagytuk volna a Fővárosi Nagycirkusz legújabb produkcióját, a Ludas Matyit! A kislányom aznap reggel ki is tette az ajtajára a ne zavarj táblát, de most a felirat alatt ez állt. Ezen a kis szócskán viccelődtünk előző este, de arra nem is gondoltunk, hogy MA CIRKUSZBAN VAGYOK a pontos jelentés. Ezek után nem volt kérdés, hogy jó családi programot választottunk!
Ludas Matyi nem áll bosszút Döbrögin?!...
2016. október 18. 10:53
Vitaindító és oktatást segítő produkciónak is szánja Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz szombattól egy hónapon át futó új, összművészeti produkcióját, a Ludas Matyit.
Partnereink: